"Nézd csak, élek még" :-)

Mostanra teljesen egyértelmű, amit eddig is sejtettem azért: egy szuper mozgékony, szabadlevegő rajongó 2,5 évessel a tavasz-nyár tuti nem lesz a nagy alkotások ideje, de azért néha jövök életjelet adni :-)
Megmutatom hova került a virágaim egyike:

Nagyon sokáig gondolkodtam, hogy kedves barátaink esküvői ajándékát hogyan is csomagoljam be - a végső forma egészen pontosan az esküvő napján hajnali fél kettőkor dőlt el, amikor nem tudtam elaludni... Nem szoktam magamat különösebben dícsérgetni, de az a helyzet, hogy ez a csomagolás annyira jól sikerült, hogy percekig csak nézegettem még én is :-D. Kinyitva sajnos elfelejtettem fényképezni - sőt Z még azt is reklamálta, hogy tulajdonképpen ő sem látta rendesen belülről - de az sem sikerült rosszul :-).

Szürke lemezből vágtam ki két A/4-es lapot, a hátsót bordó, az elsőt a látható szivecskés majdnemkartonnal (hagyományos kartonnál vékonyabb, de a szimpla lapnál jobb tartású valami) vontam be. Belülre halványabb bordó papír került kétszer A/4 méretben, de egyben, hogy a beragasztás után egy kinyitható "dossziét" kapjak. A két belső oldalra erősítettem fel az ajándékokat kétoldalú ragasztópöttyökkel a sarkuknál fogva, hogy út közben ki ne potyogjanak, viszont könnyen kiszedhetők legyenek.

Kívülre széles bordó selyemszalag került, a szalag két végét pedig a szivecskés füles gombbal készült bordó virágom takarja.

Az ifjú férj egyébként már edzett a kreatívkodási mániámmal kapcsolatban, amikor átadtuk az ajándékot, csak ránézett és egyből kérdezte: "Te csináltad?" :-D

A bejegyzés címét egyébként annak a CD-nek egyik dala adta, amit az esküvőre és onnan hazafelé utazva hallgattunk és amit csak ajánlani tudok minden Monty Python és musical rajongó számára: a Spamalot. Egy kis ízelítő :-) :

Virágból virág

Na jó, ez kicsit túlzás, de talán ennyi még belefér :-). A 8. házassági évfordulónkra Z meglepett egy gyönyörűséges virágcsokorral. Nagyon szeretem a virágokat, de roppant módon nem érzem fair dolognak, amikor néhány nap múltán dobhatom ki az elhervadt csokrot, az valahogy olyan lelombozó. Szóval, amióta az eszem tudom, mentem ami menthető :-). Régebben szárítottam csokrokat egyben, aztán préseltem virágokat, gyűjtögetem a szalagokat, meg minden dekorációs dolgot. A mostani csokorból pedig a kedvenc tovább hasznosítható részem vitathatatlanul a gyönyörűséges bordó tüll lett, amit - papír helyett - használt a virágkötő.

Nézegettem egy darabig, hogy mihez is lehetne kezdeni vele, aztán eszembe jutott, hogy stílszerűen virágot gyártok belőle. Amúgy is régóta tervben volt, hogy kipróbálom a lollipop virágozást, most pedig az ölembe pottyant az alapanyag! Úgyhogy szabtam mindenféle méretű köröket, gyújtottam egy mécsest és nekiláttam (sok helyen ajánlgatják az öngyújtót is, szerintem a mécses lényegesen egyszerűbb és biztonságosabban kezelhető). Mindenesetre mindenképpen javaslom, hogy egy kis tálka víz legyen a közelben, ha megszaladnának a lángok, akkor legyen miben oltani :-). Egyébként gyorsan rá lehet érezni, hogy mi az a távolság a lángtól, ahol már pöndörödik az anyag, de még nem gyullad meg. Egy este elkészültek a szirmok, egy másikon pedig összeállítottam belőle a virágokat.

A közepükbe gombturiban még régebben beszerzett füles gombok kerültek, így aztán tényleg mondhatom, hogy újrahasznos virágaim vannak :-) méghozzá szám szerint hatan. Már van tervem a felhasználásukra is, de ehhez szokás szerint még szükségem van némi időre...

A tetovált lány

Mivel a tavasz nálunk bővelkedik mindenféle ünnepekben, így ebben az időszakban a könyvespolcunk is rendszeresen gyarapodásnak indul. Idén például a Millenium trilógia első részével is.

Stieg Larsson trilógiája világszerte igen nagy sikerrel fut, elkészült a film változata is (mármint az első, mert Hollywood még dolgozik a saját verzióján). A sors fintora,hogy az író mindezt már nem érhette meg, még az első kötet megjelenése előtt váratlanul meghalt.
No kérem... siker ide, vagy oda őszintén meg kell mondanom, hogy a könyv olvasása közben több alkalommal megfordult a fejemben, hogy leteszem. A tetovált lány olvasásához ugyanis - bármennyire is próbáltam magam távol tartani a történettől - kell egyrészt némi lelkierő, másrészt pedig igen erős gyomor. Ez ugyanis nem az a kikapcsoló habkönnyű szórakoztató darab. Családregény, nyomozás, gazdasági bűnözés, nácizmus, brutális sorozatgyilkosságok és nők elleni erőszak minden mennyiségben. Tömény, nagyon tömény, néhol extrém durva történet, ráadásul olyan környezetbe helyezve (-30 fok körüli télen indulunk) amitől már önmagában fázni kezd az ember és mindene lesz,csak jó érzései nem.
Hogy az ábrázolt erőszak mennyire öncélú? Ez a kérdés sokáig gondolkodtatott. A könyv egyes részei előtti statisztikai adatok szinte hihetetlenek: Svédországban a nők 18%-a életében legalább egyszer ki volt már téve egy férfi erőszakos fenyegetőzésének; a nők 46%-a válik áldozatául férfi által elkövetett erőszakos bűncselekménynek; a nők 13%-a életében legalább egyszer már volt súlyos nemi erőszak áldozata; a szexuális erőszaknak kitett nők 92%-a soha nem tett feljelentést a rendőrségen. Ezek az idézetek lehorgonyozzák a könyvet: bár a történet fikció,mégis hozzákötik a valósághoz, erősítve a gondolatot,hogy igen, bár őrület, de mindez tényleg megtörténhet.

"- Minek ez az egész?
- Azért, mert annyira egyszerű - felelte - Egyre másra tűnnek el a nők. Nem hiányoznak senkinek."

És ebben a mondatban sajnos eszméletlen igazságok vannak: a mai hipermodern világban is tűnhetnek el úgy emberek, hogy senki, de senki nem keresi őket; élhetnek úgy egymás mellett, hogy semmit nem vesznek (nem akarnak észrevenni) a közvetlen környezetükben zajló eseményekről (elég ha csak a közelmúlt nagy port felvert híreire gondolunk).
Összességében nem tudnék válaszolni arra a kérdésre, hogy "A tetovált lány" jó könyv-e vagy sem. Mindenesetre hiányolok róla egy hatalmas 18-as - vagy még magasabb korhatáros - karikát, és nem tervezem, hogy mostanában elolvasom a trilógia többi részét.
A képet az alexandra.hu oldalról vettem kölcsön.

Apróság...

...nagy-nagy szeretettel. Mert nagyon jó nekem! Nem csak az ünnepnapokon, hanem a hétköznapokon is. Amikor nézem, ahogy homokoznak ZZ-vel. Amikor együtt örülünk a virágzó fáknak. Amikor felhívhatom, hogy hogyan is kezdjek neki a babgulyásnak. Amikor együtt társasozunk. Amikor érkezik egy sms egy kérdőjellel, amiből tudom, hogy megint aggódik, csak nem akar zavarni és nem hív. Amikor visszanézek és mosolyogva integet valaki az ablakból...

Anyukámnak készült a kis tulipán - a Lekinél talált minta alapján - natúr színű Hubert vászonra, két szálon két szállal. Egy kis általam kreált szíves paszpartus kerettel került a végső formájába és lett belőle hűtőmágnes.

És még néhány virág, eső előtt a kertben: