P.P.P. avagy a Pöttyös Piros Partvis

Az egész még Balatonfüreden kezdődött, a vásárcsarnok melletti virág és mindenegyéb boltban, amikor a virágok, kaspók, plüssök, madáretetők, egy használt menyasszonyi ruha és kerámia kütyük társaságában - szó szerint - belebotlottam a seprű részlegbe. Imádtam :-). Volt békás, méhecskés, lepkés nomeg: katicás. Néztem, néztem, aztán eldöntöttem, hogy szerintem ilyet én is tudok.

Amikor hazaérkeztünk, elbattyogtam az 1 eurós boltunkba, beszereztem egy fehér partvisnyelet és egy piros partvisfejet, majd nekiálltam festeni. Mindig rájövök amúgy, hogy miért imádom a családomat: Z-nek a szeme nem rebbent, amikor este 10 órakor nekiálltam nagy lendülettel pirosra festeni a partvisnyelet, amit aztán száradás céljából fellógattam a szoba közepén a lámpára. Másnap jöttek a pöttyök - ekkor már ZZ is egyértelműen mondta, hogy ez biza katica :-). A partvis fejére festettem még pöttyöket és alkoholos filccel pofikát, aztán nekiálltam lakkozni. Na kérem, alkoholos filcre nem lakkozunk, hacsak nem akarunk csodás absztrakt formákat elérni - ugyanis elfolyt az egész minta. Szóval nagy sóhaj, némi lakkbenzin és újabb pofika, ezúttal akril festékkel. Így már maradandó lett :-). Lakkozás után két napig hagytam száradni a napon, és kész a P.P.P.!