2012. december 27., csütörtök

Mentás mogyorókrém likőr - gasztroajándékok 2012

Még nyár végén álltam a zsebkendőnyi kertecskénk szélén és azon gondolkodtam, hogy mit csináljak a tengernyi mentával ami ott virított... Túl sok ötletem nem volt, úgyhogy leszedtem és megszárítottam a leveleket. Aztán fogtam egy nagy kupacot és beletömtem egy kis üvegbe, majd felöntöttem Kalinka vodkával. Betettem a szekrénybe és most, decemberben elővettem. Intenzív illata és szép színe lett :-).

A likőr hozzávalói:
30 dkg Nutella
4 dl kávétejszín (a Spar sajátját használom, ami eddig nagyon jól bevált - és nem mellékesen az üvegébe lehet is tölteni a kész likőrt)  
1,5 dl leszűrt mentás vodka
 
A Nutellát gőz fölött megolvasztottam, majd a tűzről levéve hozzákevertem a tejszínt és a vodkát, és habverővel alaposan eldolgoztamA likőrt hűtőben kell tartani, első fogyasztás előtt jó, ha legalább 48 órán át állni hagyjuk és ezt követően minden alkalommal rázzuk fel mielőtt kitöltenénk.
Üvegekbe töltöttem, kaptak kicsi karácsonyi dekort és így kerültek az ez évi gasztorajándékok közé. Sikerük volt :-), mondjuk After Eight rajongóknál ez nem is csoda.


A csomagokba a likőr mellé került még vodkában áztatott aszaltszilva étcsokival bevonva; étcsokiba mártott aszalt mangó; mákos pogácsa; szatmári szilvalekváros mézes tekercs; ribizlis és banános házi szaloncukor; házi vaníliakivonat és muffinos sütibefőtt hozzá való karácsonyi kapszlikkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.